2016. március 25., péntek

Kényszer • Kritika

Sziasztok!
Meg is érkezett a nap második kritikája Vanessa Kényszer nevű történetéről, ami jelenleg csak két fejezetes, de engem meggyőzött, hogy maradjak, és elkezdjen érdekelni a sztori. Visszanézve elég rövid lett ez a kritika, nem?
Emellett szeretném köszönteni a két új feliratkozót! Sokat jelentetek nekünk, srácok, értetek dolgozunk.
Még egyszer szeretnék mindenkinek jó szünetet kívánni, nem biztos hogy találkoztok még velem márciusban!
Ginny


Cím

Így első látásra a kényszer házasság jut eszembe, épp ahogy az url-cím is mutatja. Nem árul el sokat, és nem hétköznapi, szóval kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből.


Fülszöveg

Rögtön az elsőmondatnál megakadtam. Valami nem stimmel vele, nyelvtanilag jó, de a fejemben nem akar összeállni az a rész, hogy: egy hatalmas háború utáni évekről. Pedig tényleg helyes, de a határozatlan névelő, majd a többes szám összezavart.
Hű. A szöveg nyelvezete tökéletes. Egyszerűen imádom, de ahogy rakod egymásután az információkat, az nem igazán logikus.
Az elejét, azzal indítod, hogy ez egy fantasy történet. Oké. Kétfaj, háború. Nőstények? Na ezen megakadt a szemem, mert nem hétköznapi, de ebben a szövegkörnyezetben meg tudom érteni, miért ezt a szót használtad. Talán lehetne finomítani rajta, hogy az ember ne egy csorda haszonállatra asszociáljon, például a nőstény beosztása miatt, de ez nem akkora hiba.
Az utolsó bekezdésben már van azért katyvasz. Az első szó ugye nagybetűvel kezdődik, de nem is ez a lényeg. Egy kicsit meglepett, hogy itt Párizsról, meg Franciaországról beszélsz, mert valami utópisztikus helyszínt képzeltem el. Lehet hogy azt a mondatot, amelyben azt írod, az emberek gyűlölik ezt a lányt, én vagy kifejteném, vagy kihúznám. Csak eltereli a figyelmet.
Alapjáraton véve izgalmasnak hangzik, ha könyv lenne, tuti, hogy belelapoznék. De egy kicsit kuszának tűnik elsőre.


Alapsztori és kivitelezés

A fülszöveg alapján egy izgalmas, fordulatokkal teli történetre számítottam, és meg is kaptam. Bár még csak két fejezetet publikáltál, azok tartalmasak, és izgalmasak voltak.
Az alapsztori végtelenül egyedi, nem minden nap találkozik az ember gepárdos és párducos fantasyval, úgyhogy kíváncsian várom, mi lesz ebből.
A kivitelezésről egyenlőre nem tudok sokat mondani, mert ugye csak két fejezet van még. Egy kicsit sok volt az első fejezetben a duma, hogy hogyan zajlott a háború, és bla, bla, ezt lehetett volna adagolni, hogy az olvasó ne csak nézzen, hogy most mi van? Ráadásul Alisha reakciója sem volt a legvalósághűbb, én biztos, hogy fejemet fogva rohanok el, hogy milyen párduc, meg milyen gepárd? A másik ilyen pillanat a második fejezet eleje volt. Mikor csak kapkodtam a fejem, hogy most ki a csuda beszél, de szerintem jól megoldottad, és ahelyett, hogy átugrottam volna ezt a részt, hogy kösz, de én ezt nem tudom felfogni, elolvastam, és a végére értettem egy kicsit, hogy miről van szó. Ezektől eltekintve szerintem jó úton haladsz afelé, hogy egy csodálatos történetet ossz meg az olvasóiddal.
De mielőtt megnyugodnál. Helyesírási hibák. Mert hogy voltak -, de nem sok.
1. fejezet, szóismétlés - nem volt ideje Christiannak ideje
2. fejezet, szórend - Az idő most te is tisztában vagy vele, hogy nem a legalkalmasabb a veszekedésre...
Helyesen: Te is tisztában vagy vele, hogy az idő most nem a legalkalmasabb a veszekedésre...
2. fejezet, szórend és szóismétlés - Egy magas férfi kerül közelebb hozzá hirtelenjében. Kedvesen néz rá a férfi, majd a kezét nyújtja Alisha felé.
Helyesen: Hirtelenjében egy magas férfi kerül közelebb hozzá, aki kedvesen néz rá, majd a kezét nyújtja Alisha felé.
2. fejezet szintén, idő! - A telefon hosszú sípolással jelezte, hogy Christian befejezte a hívást. A nem fogadott hívásai közt keresgélve rábukkan Matt nevére.
Helyesen: A telefon hosszú sípolással jelezte, hogy Christian befejezte a hívást. A nem fogadott hívásai közt keresgélve rábukkant Matt nevére.
Vagy: A telefon hosszú sípolással jelezi, hogy Christian befejezte a hívást. A nem fogadott hívásai közt keresgélve rábukkan Matt nevére.


Karakterek

Erről még nem igazán van kialakult képem, Alisha jó fejnek tűnik eddig, főszereplőnek megfelel. De figyelmeztetnélek, hogy sok karakterrel dolgozol, hagyj időt nekik, hogy kibontakozzanak, és mélyítsd el a személyiségüket. Ne siesd el, nem hajt a tatár!


Kinézet

Egyedül a fejlécet tudnám kritizálni, mert az az álomfogó egyáltalán nem tetszik. Belerondít a képbe. Az Oldalaknál pedig elgépelted, hogy Megtalálsz. Ezen kívül szerintem semmi gond nincs a designnal.

2 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Nagyon szépen köszönöm a kritikádat. A helyesírási hibák nagy része gépelési hiba volt, de örülök, hogy felhívtad rá a figyelmem, így tudtam javítani is <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy visszajeleztél, és tudtam segíteni. Gondoltam, hogy csak elgépelted, mert nagyon elszórva voltak. :)
      Remélem nem haragszol nagyon a késlekedés miatt!
      Üdvözlettel,
      Ginny

      Törlés